MUTATÓ

minden, ami urbanisztika

SUMP - fenntartható közlekedéstervezés az EU-ban és Budapesten

2016. január 14. 11:41 - Zelki Benjámin

A SUMP (Fenntartható Városi Mobilitási Tervek) egy stratégai tervezési dokumentum, amelynek célja a városi közlekedésfejlesztés tervezésében a fenntarthatóság érvényesítése. A SUMP igazodik az EU 2020-as klíma- és energiapolitikai célkitűzéseihez, azok elérését segíti, ezért elkészítését az Európai Bizottság javasolja. 

banner_dresden.jpgAz egyik résztvevő város, Drezda

A SUMP sikerének titkai

A SUMP legfőbb céljai, hogy minden városrész megfelelően elérhető legyen közösségi közlekedéssel, valamint magas színvonalú és fenntartható tömegközlekedési rendszer kialakítása. A SUMP egy hosszútávú közlekedés-stratégiai tervezési dokumentum, de tartalmaznia kell rövidtávú terveket is és konkrét végrehajtásra szánt időtávokat, a hosszútávú terv ugyanis a jelen helyzet értékelésén kell, hogy alapuljon. A SUMP-ban kiemelt figyelmet kell fordítani a közlekedési módok kiegyensúlyozott, együttes fejlesztésére. A SUMP-ot fontos folyamatosan felülvizsgálni, ellenőrizni, hogy az eszközök a kitűzött célok felé visznek-e. A SUMP esetében egyaránt fontos a horizontális és vertikális integráció, azaz elengedhetetlen a rokon területekkel, mint pl. a környezetvédelem, a terület-és településfejlesztés, illetve a gazdaságfejlesztés tervezésével való kooperáció és konzultáció, az egyes szakterületeknek összehangban és integráltan kell elkészíteni programjukat.

Videó Szaloniki SUMP programjáról

Egy fontos SUMP-program, a CH4LLENGE

A CH4LLENGE 2013-16-ban kilenc európai város vállalkozott a fenntartható városi közlekedéstervezés négy legfontosabb kihívásának tesztelésére, melyek a participáció (vállalatok és a civil szféra bevonása), a szakterületek közti kooperáció, a leghatékonyabb stratégiák és intézkedések megtervezése, és a projekt előrehaladásának folyamatos vizsgálata és értékelése. Ez a kilenc város Krakkó, Brno, Temesvár, Zágráb, Drezda, Gent, Amiens, Nyugat-Yorkshire-tartomány, és Budapest. A programban résztvevő települések a fenntartható városi közlekedéstervezésük jelenlegi állapota szerint csoportosultak, közülük négy város, Drezda, Gent, Amiens és Nyugat-Yorkshire-tartomány már alkalmazta stratégiai tervezésében a SUMP-ot, ők segítenek tapasztalataik átadásával a további öt városnak, melyek vállalták a SUMP elveinek megfelelő közlekedésstratégiai terv létrehozását 2013-16 között. Ezeken kívül van 26 további követő város, melyek szoros kapcsolatban állnak a résztvevőkkel és figyelemmel kísérik a projekt eredményeit.

header.jpgBudapestis részt vesz a CH4LLENGE-ben 

Fenntartható közlekedésfejlesztés Budapesten

Budapest is elkészítette a maga SUMP-ját, amit közismertebb nevén Balázs Mór-tervnek (BMT) hívnak. A BMT az első SUMP elveit követő, széleskörű konzultáció nyomán készült közlekedésfejlesztési program Budapesten. Legismertebb része a szinte minden fontos potenciális kötöttpályás fejlesztési lehetőséget magába foglaló hálózatfejlesztési terv, ennél azonban sokkal holisztikusabb és integratívabb. Stratégiai célként tekinti az oly fontos intermodalitást, hosszú, átszállásmentességet biztosító kötöttpályás kapcsolatokat vízionál - ennek jó példája a mindenki által ismert, épp a napokban átadásra kerülő fonódó. De ami az urbanisztika szempontjából is fontos: a program egyik legfőbb stratégiai céljának tartja a közterületek rehabilitációját, élhető városi terek létrehozását. Ezzel megvalósítva a tervezés egyik legfontosabb, Magyarországon sokszor sajnos igen lényeges hiányosságát, mely a SUMP négy fő célkitűzésének egyike: az egyes ágazatok (városfejlesztés, a közlekedésfejlesztés, a környezetvédelem, és a gazdaságfejlesztés, stb.) stratégiai tervezésének együttműködését, összehangolását.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mut-mutato.blog.hu/api/trackback/id/tr648244916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása