Mindezidáig még nem próbálkoztam cikkfordítással, de ez a téma felkeltette az érdeklődésemet: RAISING THE ROAD. A következőkben a cikk szabad fordítását és a saját hozzátűzdelt kitekintéseimet olvashatjátok. Először is egy kis alapozás gyanánt bevezetlek titeket az Everglades Nemzeti Park történelmébe, hogy átérezzétek az alapvető ökológiai problémát, mely kis mértékben ugyan, de hasonló a hazai Tisza-szabályozáshoz és a Bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer félbemaradt kiépítéséhez, illetve az ezen beavatkozások generálta ökológiai károkhoz. 

Az Everglades a National Geographic szemével

Az Everglades évszázadokon át egy 70 mérföld (112,6 km) széles „River of Grass” volt, mely az Okeechobee tó partjától a kristálytiszta vizű floridai öbölig könnyeden hömpölygött délfelé. Mostanra az Everglades egy veszélyben lévő ökoszisztémává vált. Régen hatalmas, szabadon hömpölygő „fűfolyó” volt, melyen hemzsegtek a mocsári- és gázlómadarak, és a párducok, a lamantinok, a szarvasok otthon érezték magukat. Azonban az ember az 1800-as évektől kezdve (a Közép- és Dél-Florida Árvízvédelmi Project keretén belül) – árvízvédelmi, vízgazdálkodási és közlekedési érdekekből - elkezdte megváltoztatni  az Everglades vízjárását.

Az 1920-as évek elején, egy csapat mérnök kotróhajókkal egy masszív gátat épített az Everglades-i mocsár közepére.

A megépült gát

A megépült gát sajátossága, hogy nem úgy néz ki, mint egy tipikus gát. Amikor 1928-ban elkészült, olyan volt, mint egy vonalzóval meghúzott, 275 mérföld (442,5 km) hosszú egyenes vonalon vezető kétsávos autópálya. A gát célja Miami és Naples városának legegyszerűbb, legkönnyebb nyomvonalon való összekötése volt, majd a gátat tovább vezették a nyugati parton egészen Tampa városáig, így az építők a "Tamiami Trail" (US. 41) nevet adták az útnak.

Miami-t és Naples-t összekötő folyosó (átrajzolt Google maps térkép)

A munkálatok során a kotrógép kikanalazta a sarat a mocsárból és felhalmozta az út alapjának. Az árok - ami a kitermelt mocsár helyén keletkezett - az út vízelvezető csatornájává vált. Úgy tervezték, hogy ez fogja összegyűjteni az autópályáról lefolyó csapadékot, azonban az árok más hatást ért el, mint várták. A „River of Grass” folyó északi partvidékén az árok kiépítése meggátolta a természetes áramlást, aminek hatására 1947-ben – az egykori Everglades természetközeli állapotban fennmaradt részén, az egykori teljes területének egynegyedén – a megmaradt természetközeli élőhely megőrzése céljából megalakult a mai Everglades Nemzeti Park.

’Állami munkások az évek során 19 átereszt építettek be azóta a „Tamiami Trail” rendszerébe, de az egykori áramlási rendszer nem állt helyre’ - mondja Dan Kimball, az Everglades Nemzeti Park főfelügyelője. A gát és az út megépítése előtt a folyó a maga természetes meanderező nyomvonalán keresztül, 10 mérföld (16 km) széles átmérővel folyt le. A legmagasabb áramlási sebesség 4000 köbméter víz / másodperc volt. Az átereszek ennek az értéknek kevesebb, mint felét teszik lehetővé, így a folyó ’úgy spriccel rajtuk keresztül, mint a kerti locsoló permetezőjén’.

A 20. században több, mint 1.700 mérföldre (2.736 km) nőtt a kiépített csatornák és töltések összhossza, mely megváltoztatta a tájképet és megszakította az Everglades vizének természetes áramlását. A csatornák szaporodásával az Everglades vizes területeinek több, mint fele elveszett, kiszorítva ezzel az addigi természetes élővilágot.

A komplex renaturalizációs terveket már kidolgozták - Átfogó Everglades Helyreállítási Terv –, ez a kerete és útmutatója a helyreállításnak. Mára már elindult a „River of Grass” (szabadfordításban fűtenger vagy fűfolyó) renaturalizációjának első lépése: a vízháztartás javítása.

Hókócsag  (Egretta thula) az Everglades Nemzeti Park fennmaradt vízfelületén

A megfelelő áramlási sebesség és így a friss víz lefolyásának elmaradása hatalmas károkat okozott az Everglades-ben: sok növény kipusztulását eredményezte és a gázlómadár populációk csaknem 70-90%-a elvándorolt a területről. Május 15-én, kotrógéppel kiástak egy kis részt az útalapból, így a gát egy kis helyen átlyukadt és utat nyitott a víznek. A folyó így kiönthetett oda, ahol már 85 éve nem folyt. Ez a szó szerinti „áttörés” a csúcspontja annak a $95 millió dolláros (30 évre tervezett) projektnek, mely fő célja, hogy friss vízzel töltsék meg újra az Everglades-t. Ennek a projektnek az első lépése, hogy 1 mérföld (1,6 km) hosszan megemeljék az autópályát és átengedjék a folyóvizet.

’Ez egy fontos mérföldkő az Everglades helyreállításának folyamatában’ - mondja Mary Plumb, a park szóvivője. Csak annak az egy mérföld autópályának a felemelése is 24 éves huzavonába és „talpnyalásba” került helyi-, állami-, szövetségi tisztségviselők, hadi mérnökök és környezetvédelmi aktivisták közreműködésével. Azonban a szövetségi tisztviselők elmondása szerint ez még mindig nem elég, ugyanis 2013. augusztus végén újabb közlemény került napvilágra, mely ismét bizonytalan az „egy mérföldes terv” megvalósulását illetően.

Az „egy mérföldes terv” 2013. tavaszi jóváhagyását követően, a környezetvédelmi csoportok - mint például a Sierra Club - elkezdtek lobbizni egy 11 mérföld (17,7 km) hosszú "légi út" kiépítése érdekében az eredeti autópálya helyett, de a szövetségi tisztviselők elutasították az $1,6 milliárd dollár összköltségű tervet.

Emellett, két éve az Egyesült Államok belügyminisztere bejelentette az autópálya további 5,5 mérföldnyi (8,8 km) felemelését. A terv alapján négy különböző hidat fognak építeni négy év alatt, melyek hossza 1/3-ad mérföld és 2,6 mérföld között fog változni és a becsült összköltsége $324 és $350 millió dollár lesz.

A Fehér Ház $130 millió dollárt tett félre a 2013-2014 évre szóló költségvetéséhez, melyen belül megvalósulna a leghosszabb szegmens (2,6 mérföld). A környezetvédelmi csoportok remélik, hogy néhány környezetvédelmi bírság díja is beleépülhet a hidak megépülésébe; mint például a BP által kifizetett bírság a 2010-es Mexikói-öböl olajszennyezése miatt. ’A parknak szüksége van erre a vízre’ - mondja Eric Eikenberg, az Everglades Alapítvány vezérigazgatója.

A régóta áhított „légi út” látványképe

Ken Salazar - tiszteletbeli ASLA, az egykori belügyminisztériumi titkár -, aki levezette az egy mérföld hosszú híd terveinek átadását, tavasszal elismerte, hogy most a költségvetési hiányok idején nehéz rávenni a Kongresszust, hogy a tartalékokból hidakra költsön Floridában. Amikor egy riporter megkérdezte Salazart, hogy vajon a következő híd megépítése is további 24 évet fog-e igénybe venni, azt mondta ’Remélem nem így lesz.’

Az Everglades-t az ember feláldozta, hogy felépülhessen a Dél-Floridai különös, légkondicionált álomkép, és az agrárgazdaságban és az ingatlanfejlesztésben dolgozók learatták a profitot. Az ember szüntelen próbálja irányítani a hatalmas és bonyolult ökoszisztémát, de mindez hiábavaló…ha nem lépünk hamarosan, a probléma csak súlyosabb lesz.

A tanulság azt hiszem az, hogy a természetért folytatott szüntelen harc egyszer csak kifizetődik és érvényesíteni lehet az ökológiai szempontokat a gazdasági és társadalmi szükségletek kielégítése mellett. A legjobb viszont mégis csak az lenne, ha a tervek megszületésekor - még az első kőletétel előtt – végiggondolnánk, hogy mi a legjobb kompromisszum a mi saját szükségleteink, illetve a táji környezet és az élővilág lehető legtermészetesebb állapotban való megőrzése között.

A cikk alapjául szolgáló írást eredeti nyelven a ’Landscape Architecture Magazine’ oldalán olvashatjátok.