Amikor véget ért a nyár, a nyár legjobb budapesti helye a Valyo parti Kacsakő Bisztró is elköltözött. A parton ottmaradtak a bútorok, a szép kilátás, a meleg homok és a Duna, de a fesztiválprogramokra várni kell, gondoltuk augusztusban. Azóta volt őszi híd alatti Valyó nap az új fényekkel (video), kérdőívek a Római partról és most megjelentek a Valyó látványtervei a Nehru-partra. A három akcióterületen zajló folyamatokról a MUTATÓ blog háromrészes cikksorozatban számol be, melynek első része itt olvasható.

De mi is az a Valyó?

A Lánchíd pesti hídfőjét hat éve fedeztem fel magamnak. Remekül lehetett itt egyedül lenni, meg kettesben is, de pár éve már nem erre való Budapest egyik legfrekventáltabb Duna partja. A Lánchídtól majdnem a Margit-hídig végig láblógató fiatalokat lehetett látni augusztus első három hetében, ráadásul egész este élőzene és dj-k várták a pesti estben tobzódókat.

Pesti  Dunapart 1945 (Kurutz Márton I forrás: Fortepan)

A Valyó – Város és folyó csoport három éve kezdte el a partszakasz felvirágoztatását. Az első évben információs tanösvényt hoztak létre a Duna mentén, majd egy évre rá pályázat útján választották ki a megvalósítandó raklapbútorok prototípusát, melyekből az elkészített darabokat ki is helyezték a partra. Idén mobil vécével és három hetes fesztivállal járatták be a helyet. A fesztivál utolsó napján a három szervező részvételével és FAM moderálásával összegző beszélgetés zajlott az első őszi esőtől csipkés homokban.

A beszélgetés során hiába próbálta a moderátor mindenáron osztályharcként és a proletár forradalom első lépéseként megjeleníteni a Valyo Partot – igaz most járt ott először -  a Valyósok hevesen tiltakoznak ellene. Azt mondták, hogy ők csak egy társaság, akiknek a szeme előtt az lebeg, hogy a Duna az embereké lehessen. Az, hogy ehhez önkormányzatokkal kell tárgyalni, programszervezővé érdemes vedleni, hajléktalanokkal kell együttműködni vagy ingyen WC-t kell takarítani, azt nem látták előre, de ha ezt kell, megteszik örömmel.

 Pest Dunapart 1943 (forrás: Fortepan) 

Még a fesztiválszervezés sem volt tudatos, adott volt a probléma: „a Dunához nem lehet lejutni és nem töltenek el itt időt az emberek” – állapítja meg Tömör Miklós. Ezen a tényen elgondolkodva jött az ötlet, hogy kellene tenni valamit. Majd miután egy éve kikerültek a raklapbútorok, látványosan megnőtt a forgalom a partszakaszon, így ebből következett a többi teendő: szükség lett szemetesekre és vécére, ami a köztéren tartózkodás egyik elengedhetetlen tartozéka, mi több, szűk keresztmetszete.

A cél a Duna part visszahódítása! A helyszínválasztás alapja az volt, hogy belvárosi példát állítsanak az emberek elé, majd az ott tartózkodáshoz szükséges elemek megteremtése után megfelelően promótálni is tudják az eseményt, tehát látható legyen. A programok nagyon sikeresek voltak: a közintézményekkel tarkított, reprezentatív, világörökségi helyszínen senkit nem zavart a késő esti zaj (kivéve egy, a Duna túlpartján lakót, aki a 3 hét alatt egyszer feljelentést is tett). A szájról-szájra terjedő információt segítette a Facebook aktivitás valamint az, hogy a szervezők őszinte meglepetésére a mainstream média is írt a Partról. 

Kék Duna terasz 1958 (Kurutz Márton I forrás:Fortepan)

Az üzleti szempontok nem jelentek meg a vállalkozásban, a terv mindössze annyi volt, hogy a szervezők a befektetett pénzüket visszakapják, ami elmondásuk alapján sikerült is. Az önkormányzat „kulturális kedvezmény” címszó alatt támogatta a területfoglalást, a Toi Toi pedig negyed áron bocsájtotta rendelkezésre a WC-ket, amiket a Valyósok maguk takarítottak, és a büfé pultja mögött is a szervezőkkel találkozhatott az ember. Talán ez a személyes és közvetlen helyzet segítette az üzenet átadását is. A sörözni vágyók hamar megtudták, hogy itt csak vizes alapú italokat lehet kapni és bátran kérdeztek arról, hogy „Mi ez itt? És kinek áll érdekében?”.

Valyópart 2013 (forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

A további fejlesztésekről is dönthettek az arra járók, ugyanis a poharakkal voksolni lehetett, hogy közkutat, grillezőt vagy egy évig ingyen wifit telepítsenek a Duna-partra. Végül a grill győzedelmeskedett. Mint azt a srácok elmondták felvetődött még a zebra és a WC létesítése is, de ezeknek a felajánlásáról később a hatósági engedélyhez kötöttségük és fenntartási költségeik miatt mondtak le. Egy nyilvános illemhely éves fenntartása ugyanis 8 millió forint körüli összeg ráadásul rossz tapasztalataik is vannak, hiszen a Nehru-partra telepített toalettek egyikét lakattal zárta el valaki a köztől, majd a lakat leverése után újból lelakatolta a nyilvános WC-t.

Valyópart 2013 (forrás: hir.ma)

Hogy jövőre is ők lesznek-e az elsők, akik birtokba vehetik a partot és a tavaly nyárihoz hasonló programok lesznek-e, az kérdés. Mivel a területet az önkormányzat bocsájtotta rendelkezésükre elképzelhető, hogy más kibérli és más tervekkel áll oda. A Valyósok az ezt firtató kérdésekre pozitívan reagáltak: számukra az a legfontosabb, hogy ne heverjen parlagon a terület. Azonban ha eszünkbe jut a Lánchíd pesti hídfőjének lábánál évek óta álló bár - ahol én jószerével csak turistabuszok közönségét láttam bevezényelve -, nem tűnik nagyon valószínűnek a part jövedelmezősége a jelenlegi kiépítettségi fokon. Ha a Dunatanösvény tovább bővül, akkor önállóan végezhető tevékenységek lehetőségével valószínűbb, hogy mások látószögébe is bekerül a terület és jövedelmezőbb lehet bárok, vásárok, rendezvények szempontjából.

Népfürdő a Parlamentnél 1920 (Marjovszki Béla I forrás: mult-kor.hu)

Hogy ez kívánatos-e, azt nehéz megmondani, egy biztos, a Duna part szimbolikus helyszín: ahogy Varga Dávid megfogalmazta, a VAros és a foLYÓ közötti érintkezési felület.  Ez – az elmúlt időkben csak elméletben létező sík – a 2013-as árvíz kapcsán nagy publicitást kapott. Az emberek a partokon, a facebookon terjedő képek a régi népfürdőkről, vagy a 444.hu oknyomozó riportja a Duna vízminőségéről mind-mind azt mutatják, hogy 2013 legmenőbb helye valóban a Valyó part volt.

Folyt. köv.