Korunk városainak világszerte problémát jelent a túlnépesedés és annak következményei. Az ázsiai és dél-amerikai metropoliszok bádogvárosai a legsúlyosabban érintett területek, de Európán belül is gondokat okoz a városvezetésnek a hajléktalanok elszállásolása, az elidegenedés, a bevándorlás és a társadalmi különbségek okozta „gettósodás”. Magyarország hajléktalan ügyben a legérintettebb, míg Nyugat-Európában inkább a gettók élhetőségének növelése foglalkoztatja a szakembereket.
A túlnépesedés folyamata ellen jogi eszközökkel már a feudalizmusban sem tudtak hatásosan fellépni. A városba áramló jobbágyokat az ott töltött egy év és egy nap után hűbéruruk nem kötelezhette jobbágyi kötelességeik teljesítésére. A szabályozás nem volt szükségszerű, a bevándorlás annál inkább! A rossz higiéniai állapotok és az orvostudomány fejletlensége okozta nagyarányú elhalálozások miatt a város önerőből nem volt fenntartható. Az ipari forradalom még több munkaerő- és nyersanyagforrást igényelt, így a városnak még több lakóra volt szüksége. A közlekedési forradalom az utazást is elősegítette. A piacok globálissá válásával, a technológiai forradalommal és a közlekedés elképzelhetetlen fejlődésével a folyamatok kezelhetetlenné váltak. E rövid történelmi áttekintés után beláthatjuk, nem csoda, hogy a megoldáson évtizedek óta dolgoznak, egyelőre átütő eredmény nélkül.
A bádogvárosok lakói nehéz helyzetben vannak. A centralizáció, és a munkalehetőségek miatt a szegény emberek kénytelenek a város közelében lakni, de a kialakult helyzet egyértelműen jelzi: a metropoliszok munkaerőigénye sokkal nagyobb, mint a város eltartó képessége. A legszegényebb rétegek, a nagy lakáskereslet által felkorbácsolt lakbérek miatt bádogvárosokba kényszerülnek.
A „szlömösödés” (slum) leggyakoribb okai a gyors elvárosiasodás (urbanizáció), gazdaságfejlődési stagnálás és csökkenés, magas munkanélküliség, szegénység, feketegazdaság, hibás koncepciójú településtervezés és településfejlesztési politika, természeti katasztrófák és szociális konfliktusok. A megoldáshoz a hatalmas összegek mellett, társadalmi összefogásra és szolidaritásra lenne szükség.
Sokat lendítene a hajléktalan-probléma kezelésén is a témához való hozzáállás, a mentalitás megváltoztatása. Az utcai élet problémáival mindenki találkozik, a konfliktus egyértelműen azonosítva van és az utóbbi időben több próbálkozás is történt a kezelésére. A 2013. november 14-ei rendelet alapján jogellenes az életvitel szerű közterületi tartózkodás a meghatározott védett területeken. A rendeletet sok támadás érte, mégsem sikerült hatálytalanná tenni, azonban előrelépésnek számít, hogy a kijelölt területek védettségének jogosságát felülvizsgálták és május 31-től sok helyen megszüntetik. A kritikus hangok a hajléktalanszállók minősíthetetlen állapotára és az alternatíva hiányára hivatkoznak. Én is fenntartásokkal viszonyulok a szabályozáshoz, a megoldást nem ilyen módszerekben látom.
Az utcán élők a fedélnélküliek töredékét teszik ki. Az utcai csavargók okkal vannak az utcán, a hajléktalanszálló nyújtotta menedék nem mindenkinek hívogató. Van, aki sorstársaitól fél, valaki az együttéléssel járó szabályoktól tart, sokan már csak az érzékeiket tompítják reményvesztettségükben. Nem azért kampányolok, hogy a hajléktalanok az utcán maradjanak, az nekem sem jó és biztos vagyok benne, hogy nekik sem. Budapesten 3000 állandó szállóhely van és közel ugyanennyi átmeneti férőhely kialakítható, így nem a helyhiány tartja az utcán az embereket. (Az adatok a BMSZKI és a Menhely Alapítvány felméréseiből származnak.) Vonzóbbá kell tenni a szállókat, jobb lehetőséget, orvosi segítséget kell biztosítani számukra. Emellett nagyobb energiát kell fordítani a felzárkóztatásra, és nem a tiltás eszközével kell menekülni a konfliktus elől!
A párizsi terrortámadások óta a médiában felkapott téma a bevándorlás-politika, a bevándorlók integrációja. Mint a szabad királyi városoknál, a XXI. századi Európának is szüksége van munkaerő-utánpótlásra. Európa több okból sem zárkózhat magába. A nyugati társadalmakra jellemző elöregedő korfa, a folyamatos fejlődési kényszer részben lakossági növekedést is igényel. Egy "zárt Európa" legfőképpen azért is elképzelhetetlen, mert a jóléti társadalmak elkényelmesednek, a foglalkozásból presztízskérdés lett és a „piszkos munkákat” nem tudják a nyugat-európai országok belső erőforrásokból elvégezni (hasonlóan a hűbérrendszerhez). Ez ügyben is nehéz megoldást találni sok figyelmet és türelmet érdemes fordítani az idegenek integrációjára, és bízni kell abban, hogy a természetes szabályozási folyamatok érvényesülni tudnak.
A gyűlölet c. francia film főszereplői. A film az elhidegülés, a „mentális gettósodás” káros hatásait dolgozza fel a bevándorlók szemszögéből
A városi szegregáció, a gettósodás nem olyan horderejű probléma, mint az előbbiek, mégis úgy gondolom, a városok élhetőségén sokat javítana, ha megszűnnének a „városrészi sztereotípiák”. Ez a jelenség (és általában az előítéletek alkalmazása) összefüggésben lehet a nagyvárosi környezetben tapasztalt elidegenedéssel, az információ és inger-túlterheléssel. A városi nyüzsgéshez szokott és abban élő ember életének központjában teljesen logikus módon a hasznosság-maximalizálás, az idő és pénzhasználat optimalizálása áll.
A nagyvállalatok vezetősége egyértelműen a profittermelés, és a hatékonyság növeléséért dolgozik, melynek következtében az alkalmazottak motivációját különböző eszközökkel a cég érdekeinek irányába torzítja. A folyamatos időhiányban az emberek általánosítani kezdenek, nincs idejük megismerni az individuumot, embercsoportok szintjén gondolkoznak, ruházatot, kocsit, lakókörnyezetet társítanak hozzájuk. Ezt nevezem én „big city life”-nak, azaz nagyvárosi életnek.
Nem gondolom, hogy ez a hozzáállás a teljes városi lakosságra érvényes. A város a kultúra, a tudomány, a szórakozás és sok más csodálatos dolog helyszíne, ami ezt a közömbös életteret megszépíti. A várostervező közvetett módon hathat a folyamatokra, a leszakadó területek rehabilitációjával, közös terek kialakításával, a találkozás lehetőségének megteremtésével. A lakosságot aktivitásra ösztönzi, ha környezete látványos, különleges és rendezett, a szolgáltatás-infrastruktúra megfelelően kiépített. Ebben nagy szerepe van a vállalkozói közegnek és a civil szférának is.
A nagyvárosok problémái mélyen egy helyen gyökereznek, melynek a tudatos várostervezés az egyik lehetséges kezelése. A hajléktalan-ellátás, a nyomornegyedek, gettók felzárkóztatása elsősorban településrendezési kihívás, a bevándorlás témaköre és az emberi kapcsolatok elgyengülése sokkal inkább társadalomtudományi, politikai kérdéseket feszeget. Nagy szükség van a szakmák közötti együttműködésre, így összetettebb problémákkal, nagyobb kihívásokkal lehet szembenézni. Nem kell csodákat várni a szakemberektől, sokan elismerésre méltó munkát végeznek az urbanisztika és a komplementer szakmák területén is, de van fejlődési lehetőség. Két-három ezer év alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül a civilizáció melegágya, a város, mindig képes volt az emberiség az adott kor problémáira reagálni. Reméljük, ez a sorozat nem most fog megszakadni, amikor az emberiség soha nem látott mértékben növekszik.
