MUTATÓ

minden, ami urbanisztika

Mit teszünk a kirakatba? Első nap a Lakatlan Fesztiválon

2013. május 29. 13:17 - balázs_anna

Hétfő reggel fiatal szakmabeliek kis csoportja gyülekezik a Müsziben, álmosan a kávéjukat kortyolgatva. A szakma leginkább építészeket jelent, de mellettük geográfusok, tájépítészek és szabadúszó urbanisták is érkeztek, hogy válaszokat keressenek a lakatlanul álló épületek problémájára. Reggeli után Polyák Levente, a KÉK Lakatlan sorozatának kezdeményezője, és Daniela Patti, a bécsi székhelyű wonderland közösségi építészeti platform munkatársa elmondják, mi vár ránk a következő napokban. Az egyhetes fesztivál célja, hogy nemzetközi szakmabeliek bevonásával új stratégiákat alkosson a lakatlan épületek újrahasznosítására, összekötvén a létező helyi kezdeményezéseket a világ más részeiről származó gyakorlatokkal.

Untitled.png

A Wonderland-et itt találjátok: www.wonderland.cx

Ahogyan azt korábban is megírtuk, az első nap a helyi viszonyokkal való ismerkedésről szólt: délelőtt megismerkedtünk a résztvevőkkel és a wonderland budapesti ötletpályázatának nyertes pályaműveivel, délután pedig a csapattagok sétára indultak a városban, hogy első kézből is tapasztalatot gyűjtsenek a szóban forgó helyszínekről. A wonderland és a Lakatlan közös ötletpályázata a lakatlan Budapest szimbolikus helyszíneire várt javaslatokat: a hetedik kerület üres üzlethelyiségei, a Szervita téri modernista irodaház, illetve a Skála Metró terei konkrét inspirációként szolgáltak a városban kevésbé otthonosan mozgó külföldi tervezők számára. A nyertes pályázatok kifejezetten felhasználóbarát vizuális megvalósítással, holisztikus szemlélettel közelítettek a témához, az építészeti szempontok mellett a társadalmi, jogi és gazdasági körülményeket is figyelembe véve.

Marketing helyett: KÖZTÉR!

A PUBLIC OCCUPANCY című pályamunka középpontjában a lakatlan épületekhez kapcsolódó köztér áll: az üres házak sokszor megközelíthetetlennek tűnnek, és kiszorulnak a városlakók mentális térképéről. Az előttük lévő köztér kreatív felhasználásával szimbolikusan újra átjárás teremthető az utca és az elhagyott épületek között, az így létrejött újszerű köztér pedig önmagában felhívja a figyelmet a lakatlanság problémájára. A PUBLIC OCCUPANCY nevéhez híven egyszerre információgyűjtés és protest-akció: az erzsébetvárosi üzlethelyiségek elé kihelyezett standok a zöldségesboltok mintájára az ingatlan előtti térben jeleznék a potenciális új felhasználást, megszólítva a helyi lakosságot, és megtéve az első lépést a boltok bejárata felé. A Skála Metró terveiben hasonlóan a társadalmi párbeszéd megteremtése az első lépés: a budapestiek számára kiemelt fontosságú, és többszörösen terhelt jelentésű épület először csupán hirdetési felületként szolgálna, amelyen a lakosság véleményt nyilváníthat a jövőbeli felhasználás módjáról.

2.png

A PUBLIC OCCUPANCY térfoglalása (fotó: www.wonderland.cx)

Lakatlan Headquarters: közösségi iroda

A másik nyertes terv, a SKINN csoport munkája egy hetedik kerületi üres üzlethelyiségben kialakított közösségi teret javasol, amelyben civil szervezetek és helyi lakosok közösen tudnak ötleteket gyártani a negyed felélesztésére. A következő lépésben az ötletek tesztelésére is lehetőség nyílna a további üres helyiségekben, amelyhez a központi iroda gyakorlati segítséget és további forrásokat biztosítana. Bár különbözőképpen, de mindkét terv a közösség bevonásán alapul, azt sugallván, hogy pusztán közigazgatási eszközökkel nem lehet megfelelően megoldani egy ilyen léptékű problémát.

1.png

A hely problémáját helyben kell megoldani - a SKINN munkája (fotó: www.wonderland.cx)

Kirakatnéző túra

A tervek bemutatásával kirajzolódtak a meghatározó problémák, ebéd után pedig a csapat bevette magát a budapesti utcákra, hogy élőben is megismerkedjenek a helyzettel. Első utunk a Kossuth Lajos utcai pop-up galériába vezetett, amely maga is a kihasználatlanul álló belvárosi üzletek példája; átmeneti funkciójában a főváros Rögtön Jövök ötletpályázatára beérkezett munkáinak kiállítóteréül szolgál. Az üres kirakatok felhasználásáról szóló kiírás talán nem volt egyértelmű, a pályamunkák nagy része mindenesetre megmaradt a kirakati dekoráció szintjén: néhány szellemesebb megoldás a helyiségek későbbi hasznosítását segíti interaktív háromdimenziós alaprajzokkal, illetve felhívja a figyelmet a problémára, valós funkció azonban alig fordul elő a javaslatok között...Lehet, hogy ez a fajta városlátás és megoldáskeresés még túlságosan új itthon?

A workshop folytatásaként a szakértőcsoport számbaveszi az üres ingatlannal rendelkezők és a helyet keresők csoportjait és szempontjait. A potenciális használók között találunk hajléktalanokat foglalkoztó kultúrális szervezetet, művészeti projekteket tervező alkotócsapatot és az egyetemi oktatás mellett szakkollégiumot vezető fiatalokat is. Egyszerre több kérdés került a közzépontba: Hogyan hathat egymásra a közhatalom és a privát szektor attól függően, hogy tulajdonos vagy helykereső pozícióban van? Hosszú- vagy rövidtávú tervezést igényeljenek ezek az új térhasználatok, azaz átmeneti feltárás, vagy összetett közösségi program? Mindemellett hogyan vehető számításba a turisztikai vonzerő és a helyiek identitásának kiegyensúlyozása?... Sok ajtót nyitott ki ezzel a Lakatlan Fesztivál; a csütörtök esti nyilvános prezentáción kiderül, melyek bizonyulnak járható útnak!

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mut-mutato.blog.hu/api/trackback/id/tr235332021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása