Párbeszéd – ez az egyik hívószava a Design Terminálban a Széll Kálmán – korábbi nevén Moszkva – tér megújításáról szóló kiállításnak. A két hétig tartó rendezvénysorozat középpontjában a tervpályázati anyagok bemutatása áll, ennek keretében beszélgetéssel egybekötött prezentációra került sor az első négy díjnyertes pályamű szerzőinek részvételével.

Tervekkel ismerkedő blogger kollegina. (Forrás: Design Terminál)

Dialógus egy köztérmegújításról szóló tervpályázat kiértékelése során több fél között lehetséges és szükséges: a tervezők és a szakma, a tervezők és a lakosság közötti, valamint a tervezők egymással való kommunikációja egyaránt nagyon fontos. Magyarországon az efféle párbeszéd, különösképp a részvételi tervezés és a projekteknek a lakosság számára is érthető elmagyarázása még gyerekcipőben jár, ezért különösen nagy érték, hogy ezúttal nemcsak a szakmai, hanem a szélesebb közönség előtt is bemutatták a pályamunkákat. Előremutató az is, hogy a prezentációk után a díjat nyert pályázók között érdemi vitára volt lehetőség, amelyet a helyszínen bárki figyelemmel követhetett, ezáltal jobban megismerhetővé váltak a tervezők gondolatai, döntéseik mozgatórugói. Mivel az ilyen típusú párbeszéd még nem kellően elterjedt hazánkban, érdemes megfigyelni, hogy ebben az itthon még kevésbé kiforrott műfajban ki mit és hogyan kommunikál. Ki milyen eszközökkel igyekszik közelebb hozni pályaművének üzenetét a közönséghez? Ki mit tart fontosnak kiemelni a tervéből, amikor ilyen körülmények között, a pályázat eredményének ismeretében már tét nélkül beszélhet róla? Erre fókuszál a Mutató blog beszámolója.

Az elsőként a mikrofonhoz lépő negyedik díjat nyert csapatot az építész tervező Brósz Csaba Botond mellett a tájépítész tervező Kontra Dániel is képviselte, így a szokásosnál sokkal többet megtudhattunk a zöldfelület-kialakítás és a növényalkalmazás szempontjairól. Ez annál is érdekesebb kérdéskör a vizsgálat tárgyát képező Széll Kálmán téren, mivel e tekintetben speciális köztérrel van dolgunk. Mint azt a tervezők bemutató során is kihangsúlyozták, a tér vegetációja a nagy forgalom miatt jelentős környezeti terhelésnek van kitéve. Ennek megfelelően a tér zöldterületei minőségükben fel sem vehetik a versenyt a környező parkok viszonylatában, így szerepük alárendelt a többi funkcióhoz képest. Elhangzott az is, kihívást jelentett az előírt zöldterületi mutató (azaz ezen a speciális közterületen jogszabály szerint létesítendő minimális „zöld”) betartása, amelyet a tér szélén lévő rézsűk sűrű beültetésével sikerült elérni, hiszen a tér közepén növényeket csak a térburkolatot is meghatározó „erővonalak” holttereiben érdemes telepíteni, egyébként csak a tér zsúfoltságát eredményeznék. Kiemelték azt is, hogy sikerült a teret úgy berendezniük, hogy a meglévő fasorok, facsoportok legnagyobb részét megtarthatták.

A harmadik helyezett csapat munkáját irányító Balázs Mihály bemutatójából egy ilyen tervpályázati munka döntéshelyzeteiről tudhattunk meg sok érdekeset. A műteremvezető beszélt a beavatkozás ideális szintje eltalálásának nehézségeiről és arról, hogy milyen mérlegelési szempontok alapján sikerülhet ezt megtalálni egy olyan időszakban, amikor sokkal jobban meg van kötve a tervezők keze a takarékoskodás kényszere miatt. Szélesebb perspektívába helyezte a legyező alakú metrókijárat és toldaléképületének megtartásáról szóló döntésüket. Mint mondta, nemcsak anyagi szempontok vezérelték, úgy általában is nagyon fontosnak tartja, hogy 30-40 éves, jó építészeti minőségű épületeinket értéküknek megfelelően hasznosítsuk. Szólt arról is, hogy kihívást jelentett, hogy több, a szakmájukhoz szigorúan nem tartozó problémát is nekik kellett önállóan megoldani, hiszen a pályázat keretei nem tették lehetővé szaktervezők – többek között belsőépítész munkatárs – bevonását. Tanulságképpen fontosnak tartott korábban felmerült, de később elvetett ötleteket is megemlíteni (így a Trombitás-kert előtti gyalogos térrész szélesítését). Abba is beavatta a közönséget, hogy többször felmerült náluk a pályázat feladása, de végül a jó hangulatnak is köszönhetően sikerült befejezni, és így megerősödve kerülhetett ki csapata a munkából.

Kíváncsiság. (Forrás: Design Terminál)

Az első díjas tervet jegyző Keller Ferenc és Hőnich Richárd által elmondottakból a téren áthaladó egyén szemszögét is részletesen megismerhettük. Keller Ferenc saját gyerekkori élményeit is felelevenítette, milyen rossz érzés volt kisgyerekként keresztülvágni a sodródó tömegben, felvázolta, mennyivel másképp lesz ez az új téren, ha tervük megvalósul. Egyik legfontosabb alapgondolatuk ugyanis a tér minél jobban átjárhatóvá tétele, ezt pedig az útban lévő pavilonok, épületszárnyak elbontásával és a zöldterületeknek a tér sarkaiba való visszaszorításával kívánják elérni. Fontosnak tartották kihangsúlyozni, hogy mivel nem is igazi városi térrel van dolgunk, hiszen a Széll Kálmán tér valójában csak egy közlekedési csomópont, számos köztéri funkciót érdemes háttérbe szorítani a gyalogosforgalom akadálytalanabb áramlása érdekében. Koncepciójuk szerint a tér valamennyi eleme a fő utasáramlási irányok által kijelölt raszterhez illeszkedik, a burkolat struktúrája is a gyalogosok mozgásának lekövetésével alakult ki.

Választ kaptunk tehát olyan, az építész-tájépítész tervezők és a tér rekonstrukcióját megrendelő Budapesti Közlekedési Központ számára valószínűleg egyszerűnek tűnő kérdésekre, mint hogy miért nem lehet több zöld a Széll Kálmán téren, hogyan lehet a tér bútoraival, épített elemeivel elősegíteni az akadálymentességet vagy azt, hogy kerülő és magasság-különbségek (lépcsők) átlépése nélkül áramolhassunk a reggeli forgatagban. Nem is beszélve a korszerű közösségi közlekedés számára biztosítandó megállóhelyekről, peronokról. Ennek így van értelme, egy összvárosi érdekű gyalogos (és tömegközlekedési) csomópont jövőbeli terveit, építészeti vízióját kibeszélni, a felmerülű sallangokat, helyet nem talált részleteket együtt kiküszöbölni – aki eljött, legalább megpróbálta!