Két tűz közé kerültem. Az egyik oldalon az emberek hatásszünetet tartanak, aztán jelentőségteljes homlokráncolással azt mondják: Széll Kálmán tér. A másik oldal pedig minden alkalommal felhorkan, amikor a négyeshatos nem a Moszkvára érkezik.

forrás: bors.hu

A tér- és utcanevek nem különösebben érdefeszítőek, egészen addig, amíg meg nem változtatják őket. Ekkor kitörnek az indulatok. Némelyek állítják, hogy évtizedekig álmatlanul forgolódtak, amiért a Moszkva teret nem Széll Kálmánnak hívták. Mások a világ minden kincséért sem neveznék másnak, csak Moszkvának. Előre látom, ahogy az utóbbi csoport kamaszgyerekei értetlenül bámulnak az anyjukra, amikor az a Moszkva téren akar velük találkozni. Körülbelül úgy, mint én az Anyámra, amikor a “Felszab”-ra indul (az ifjúság kedvéért: Ferenciek tere).

Érdemes elfogadni a tényt, hogy Magyarországon soha nem lesz két egymást követő generáció, akik megértenék egymás utcaneveit. A Találkozzunk az óra alatt! rendezvénysorozat neve pont azt a kínos szakadékot igyekszik áthidalni, hogy a Moszkva hivatalosan már nem létezik, a Széll Kálmánra pedig még nem hallgat a tér. Az igazi probléma azonban nem a folyamatos névcserék ténye, hanem, hogy  időt és energiát vesz el attól, ami igazán fontos, ez pedig tér alakulása, megújulása. Kedden a nyertes pályázatok bemutatásából legalább 10 perc ment el  a díjazott építészek vitájával arról, hogy hogyan kéne hívni a teret. Mindannyiunk nagy megdöbbenésére nem jutottak dűlőre. Viszont a mi budai szemantikai vergődésünk egyáltalán nem egyedi eset. Terek- és utcák átnvezése mindenhol politikai változásokat jelez, hiszen kiváló eszköz arra, hogy elterelje a figyelmet a valóban húsbavágó problémákról. Neveken ugyanis nagyon könnyű vitatkozni.

A városlakók érdekes módon mindenhol kitartóan ragaszkodnak olyan politikai rendszerek térneveihez, amelyeket ideológiai szinten (finoman szólva) nem éreznek a magukénak. Ily módon a kollektív emlékezet megtartotta Franco utcaneveit Madridban és az angol neveket Dublinban. Az indiai Chennai (leánynevén Madras) esetében az egész várost utcástul-terestül angolról tamilra fordították. Ugyanakkor tamil nyelven rengeteg, a gyarmatbirodalom korszaka alatt kialakult szolgáltatás neve értelmezhetetlen: példának okáért a pékség. A mi budai problémánk ehhez képest igazán csekélység.

Praktikus lehetne a new york-i példát továbbgondolva nemcsak az utcákat, de még a tereket is beszámozni. Viszont érzem, hogy velejéig európai, urbanistalány-lelkemnek ez nem tetszene. Szeretem, hogy az utcáknak nevük van, a neveknek pedig történetük! Még akkor is, ha galibát okoznak. Érzem, hogy nem sikerült feloldani a dilemmát, de talán nem is ez a cél. Mindenesetre találkozzunk az óra alatt és szenteljünk egy kis figyelmet a teret érintő valós kérdéseknek is!