A Toldi moziban az Ekümenopolis c. film vetítésén jártunk. A most csütörtöktől vasárnapig megrendezett 5. Budapesti Építészeti Filmnapok keretében vetített dokumentumfilm Isztambul, az ecumenopolis (határok nélküli város) jelenlegi problémáit és városfejlesztési dilemmáit mutatja be. A film elsősorban a szegények embertelen kitelepítésével nyert területbeépítéssel, a város harmadik Boszporusz-hídjának megépítésével, és Isztambul erőltetett globális várossá válni akarásával foglalkozik.
(Kép a filmből)
A filmmel alapvető probléma, hogy nem képes értéksemlegesen bemutatni a felmerülő kérdéseket. Erőteljes politikai ideológia, hatásvadászat, és túlzó globalizáció-kriticizmus kísérte végig. Objektív tényként kezelte, hogy Isztambul világvárosi törekvése, az új híd megépülése, és az isztambuli dzsentrifikációs programok mind egyértelműen negatív folyamatok. A film jogosan ítéli problematikusnak a jelenleg folyó történéseket, - a megvalósulás módja miatt mindenképpen. De a kép ennél sokkal árnyaltabb, ugyanis ezek alap városfejlesztési dilemmák. Nézzük végig egyesével a filmben boncolgatott három fő témát!
Kell-e Isztambulnak harmadik Boszporusz-híd?
Közlekedési szempontokat szem előtt tartva a válasz egyértelműen igen. Kifejezetten hiányzik az európai és ázsiai oldal között a déli kapcsolat. Csak óriási kerülővel lehet átjutni a két oldal között: autóval, vagy a Metrobus-szal. A szintén rendelkezésre álló hajójáratot a két part között közlekedők kis része használja csak. Ezek mellett épül a Marmaray vasúti alagút a két oldal között, mely a tömegközlekedési hálózat alap eleme lesz. Az autós kapcsolat azonban egyértelműen hiányzik - bármennyire is joggal nem támogatjuk az autós közlekedésfejlesztést a fenntarthatatlanság miatt, - az autóval közlekedők igényeit is (már csak azért is, mert van, aki nem tud mást választani) figyelembe kell venni.
A kontra oldalon egyértelműen az ökológiai szempont áll. A film egy térképen bemutatta, mekkora városnövekedést okozott az ázsiai oldalon a két híd megépülése. A film érvelése szerint a harmadik híd építése okozta expanzióval Isztambul messze túllépné így is meghaladott ökológiai eltartó képességét, és persze a híd tovább növelné az autók számát. A film egyértelműen a híd ellenében érvelt. Én is erősebbnek látom az érveket a kontra oldalon, de a probléma differenciáltságát is érdemes hangsúlyozni.
(Boszporusz-híd)
Mi a megoldás a szegények életkörülményeire?
A film másik központi motívuma a kitelepített családok életét figyelemmel kísérve a szegénynegyedek és részben illegálisan beépített területek letarolása volt. A dzsentrifikáció dilemmája Budapest VIII.- IX. kerületéből nekünk is ismerős. A gazdasági haszonszerzés céljából emberek kitelepítése lakhelyükről inkorrekt, és semmivel sem menthető fel. Kérdés ugyanakkor, hogy mi a megoldás a város frekventált helyein található nyomornegyedekre? A megfelelő kompenzáció melletti kitelepítés elfogadható? Ugyanis a filmben szereplő családokat átverték, kaptak lakást ugyan máshol, rosszabb helyen, ahonnan aki tehette, azonnal elköltözött (szintén ismerős lehet a forgatókönyv itthonról).
A kitelepítéssel nem járó lakóhely felértékelődést, szegényebb és gazdagabb népcsoportok együttélését szokták a megoldásnak tartani. Ez működhet értékes, csak rossz állapotú ingatlanok esetén, mint például a VIII. kerületi Magdolna-negyedben, de nem működik az isztambuli példánál, ahol részben illegálisan beépített nyomornyegyedekről van szó, melynek a fennmaradása senkinek nem érdeke. Jogos tehát a film kritikája a kitelepítésekre, megoldást azonban nem kínál.
(Jelenet a filmből)
Isztambulnak jó-e a világvárosiság?
A film Isztambul világvárosi törekvésében demagóg módon a világtőkének való alárendelődést hangsúlyozza. Megfeledkezik arról, mekkora hasznot hajt Isztambulnak és az egész országnak a pezsgő pénzügyi élet és a turizmus. Ahogy a turizmus igényei szerinti városfejlesztéssel is nyilván nyer a “lakosság”, ami viszont a jövedelmi egyenlőtlenségek miatt lényegében a szűkebb felső- és középosztályt jelenti. Egyfajta “kié a város” küzdelem van kialakulóban, ugyanis Isztambul a globális elit számára kíván vonzó lenni, aminek ugye az az ára, hogy az ott lakó szegényeket minél kevésbé látványos helyre költöztessék. Tehát a helyzet megint csak bonyolult. Megoldást kell találni Isztambul óriási társadalmi egyenlőtlenségeire, feszültségeire, megállítani a gazdagok szegregációját, a gated community-k terjedését, de a globális városisággal járó anyagi hasznot, és nyugat felé való felzárkózás lehetőségét sem kellene elveszíteni.
Isztambul túlfejlődik
Ugyanez a helyzet Isztambul őrült területi expanziójával. A fejlődés egy ekkora város esetében már visszájára fordult. A város körüli zöldterületek vészesen fogynak, az ivóvízkészletek kimerülnek. Az ökoszisztéma képtelen lépést tartani a város növekedésével. A fejlődést az ökológiai fenntarthatóság medrébe kellene visszaterelni.
Különösen aggasztó Isztambulban a szabályozottság hiánya: az állami politika úgy írja át a fejlesztési érdekeket, hogy a város fejlesztési koncepciója és a végül megvalósuló projektek már csak köszönő viszonyban állnak egymással. Isztambul veszte a túlfejlesztés lesz.
Részben osztom a film üzenetét: megfelelő kontrollt kellene életbe léptetni a város fejlődésében, és a a szociális és ökológiai szempontokat a gazdasági érdekek elé helyezni. De nem kellene átesni a ló túloldalára, és a gazdasági rendszert kikiáltani bűnbaknak, és a fejlődést démonizálni. Hiszen Isztambul és Törökország számára a megoldás a mindig is áhított nyugathoz való felzárkózás oldalán keresendő: fejlődés, de fenntartható keretek között.
