MUTATÓ

minden, ami urbanisztika

Nőljön tovább a gyermek - szerkesztői búcsú a MUTATÓ-tól

2013. október 24. 11:29 - szabó gyöngyvér

Egy évvel ezelőtt született meg az elképzelés egy kommunikácós és ötletgyűjtő felületről Magyar Urbanisztikai Társaság ernyője alatt, amely fellángolás 2012. december 6-án életre hívta a MUTATÓ blogot. 

A megjelenést több hónapon át tartó elemző munka előzte meg; a lassan ötvenéves MUT közösség- és társadalomformáló szerepét, a hazai urbanisztika színterén vállalt feladatait gondoltuk át és kerestük -először- azt az egzakt csoportot, amely ma a MUT. Kiknek és kihez szól? Mit kell, hogy láttasson magából és az urbanisztikából ma, itthon? 

A Társaság titkárságát és gazdasági tevékenységét irányító Magyar Urbanisztikai Tudásközpont NKft. stábjaként érveltünk és vitatkoztunk, halmazokat rajzoltunk a megoldást keresve. Azt tudtuk, hogy fiatalokra van szükségünk és olyan online tartalomra, amely mediátorként működhet a MUT hagyományos közössége, a MUT-ot meg-megközelíteni próbáló fiatalok és egy, a városfejlesztés folyamatainak megértésére fogékony, szélesebb közönség között.

A MUTATÓ mára tíz hónapos aktivitást tud maga mögött, az oldalt közel negyvenezer érdeklődő töltötte le. A tavaly december óta leközölt ötven bejegyzés közül több is elért 1500-as olvasottságot. Ha kicsit tovább számolunk, ez átlagosan havi öt bejegyzést és napi 100 látogatót jelent a blogon. A Magyar Urbanisztikai Társaság blogján, amely mediátor-mutató-blogként és misszióját tekintve is unikálisnak számít a szakmában.  

Egy tucat tehetséges és eltökélt fiatal fordul meg a MUT-ban rendszeresen azért, hogy munkát fektessen a közös ügybe, térítésmentesen. A gyakornoki felhívással toborzott stáb tagjai egytől-egyig a megtalálták helyüket a MUT neve és eszmeisége mögött, így el tudtuk érni, hogy a MUTATÓ blog nonprofitként mindvégig hű maradjon eredeti küldetéséhez és a Társaság melletti alternatív hírcsatornaként működjön. A stábtagok ciklikus cserélődése egyszerre biztosítja újabb és újabb tudásforrás és szemléletmód felbukkanását a blogon, ugyanakkor állít kihívások elé, hiszen a legtöbb esetben az alapoktól kezdjük a közös munkát: az online tartalomkezelés, a szakmai szövegírás és a szerkesztés szabályainál. Erre épülnek a személyes készségek, az egyéni érdeklődés kiteljesítése majd a választott téma feldolgozása. A MUTATÓ tehát folyamatos mentorálásról és az egymástól való tanulásról is szól.

Hamarosan befejezem szervezői munkám Magyar Urbanisztikai Társaságnál, és ezzel a MUTATÓ-ban vállalt főszerkesztői feladataimtól is megválok; összefoglalásként, haladási jelentésként és ösztönzésként is szánom ezt a bejegyzést. 

Ezúton ajánlom a Magyar Urbanisztikai Társaság vezetése, tagsága és ismerősei figyelmébe a MUTATÓ blogot. 

Szeretném ösztönözni arra, hogy

. Ismerje fel az így létrejött kommunikációs felület szerepét és jelentőségét; kultiválja a kezdeményezést, mentorálja a résztvevőit.

. Karolja fel még erősebben és teremtsen lehetőségeket, kapcsolatokat a MUTATÓ számára.

. Helyezze figyelme előterébe akkor, amikor a MUT hosszú távú társadalmasítási stratégiáján dolgozik, akár foglalja bele, mint generációkat összefogó eszközt.

. Használja saját tükörként, önreflexióként a bejegyzéseket publikáló, benne dolgozó fiatalok szellemi gyűjteményét, érdeklődési körét - hiszen Ők a hazai urbanisztikai tudás következő generációjának tagjai.

Ahogyan a néhány hónapja közzétett Stratégiájában is kijelenti, a MUT készen áll a fiatalodásra és ezért tenni is szeretne. Talán nem egyértelmű, hogy ez milyen újszerű tevékenységet jelent, hiszen a Fiatal Urbanisták Tagozata már lassan két évtizede létezik a MUT tagozatai között, rendszeresen cserélődő aktív réteggel. A jelenség - a megújulásra, nyitásra való igény - mégis folyamatosan kérdés a Társaság vezetőségében. A válasz, meglátásom szerint, túlnyúlik a korosztályi kérdésen, és sokkal inkább az urbanisztikai életpályák változásában keresendő. Bekövetkezett ugyanis, hogy az urbanista ma már nem kizárólagosan tervező, kutató vagy fejlesztő szakembert jelent a településtudományban, hanem ezen területek valamelyikének alapjain, de egyéni szellemi beállítottsága szerint tevékeny személyt. Az urbanisztika nem szigorú értelemben vett életpálya, hanem ügy lett, amelyre egyre többféle életpálya és karrier szerveződik - akár csak érintőlegesen is, egy-egy adott életszakaszon. Ezt képviseli a MUTATÓ is, remélhetőleg fogja is, még sokáig.

Köszönöm a csapatnak, aki a kezdetektől idáig kísérte, segítette, írta a MUTATÓt. Balázs Annának, Csobod Lucának, Fleischer Sárának, Gurdon Balázsnak, Koniorczyk Borinak, Molnár Zsoltinak, Ongjerth Daninak, Ruttner Diának, Sipos Krisztának, Szabó Szandinak és Zelki Béninek. Külön köszönet illeti Ongjerth Ricsit, aki teret, munkaidőt és helyet ad nekünk a MUT NKft. szárnyai alatt.

Kedves olvasóink, olvassatok minket továbbra is!

Szabó Gyöngyvér

 

* Olvasói visszajelzések nyomán a következő kiegészítéssel tartozunk: A címben szereplő 'nőljön' kifejezés használata szándékos volt, a szerző választása annak ellenére, hogy tudja, a magyar helyesírásban nem létezik. A népies szóhasználatban élő kifejezést azonban sokszor hallotta gyermekkorában, és most nem átallotta leírni.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mut-mutato.blog.hu/api/trackback/id/tr255597034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

miket 2013.10.24. 12:53:53

Gratula a bolghoz, egy remény arra, hogy a MUT csinál valamit .