Néhány hete Koniorczyk Bori konferenciabeszámolójában már felvetette a „szocialista városok” kérdését: helyek, melyeknek szellemét mindannyian jól ismerjük, akár egy salgótarjáni lakótelepen nőttünk fel, akár még ki sem tettük a lábunkat Budapestről, hiszen a szocialista álom nyomai mindenhol ott vannak, a városok szélén elterülő lakótelepeken, a hivatalok linóleumpadlóján, az elhagyott játszóterek gömbmászókáiban. Ahogy minden korban, a város a szocializmus idején is a társadalmi folyamatok laboratóriuma volt: teret adott az eszmékkel való kísérletezésnek, hogy aztán örökre megőrizze annak nyomait az utcákon, a házfalakon, és nem utolsó sorban lakóinak tudatában.

fotó: http://chiosc.oberliht.com

A „posztszocialista tér” manapság széles körben vitatott és gyakran megkérdőjelezett fogalmát ezek a városok hívták életre az őket érintő speciális jellemzők és problémák leírásával; a közép-európai térségben megkerülhetetlen ez a szempontrendszer bárkinek, aki a városról szeretne beszélni, hiszen mi naponta találkozunk a nyomaival, itt van körülöttünk, és befolyásolja minden városlakó jelenét.

Rendszerkritikát csak a konyhában

Nem véletlen, hogy a KÉK és a Művelődési Szint közös sorozata, a kihasználatlan városi terekkel foglalkozó Lakatlan is többször érintette a posztszocialista város témáját: az egyik előadáson Vladimir Us, a chişinău-i Oberliht csoport vezetője ismertette a történet moldovai változatát, amelyben a budapestiek számos ismerős részletet fedezhettek fel.

Az előadás legfontosabb üzenete, hogy tudatosította: nekünk, a keleti blokk országaiból származó legkülönfélébb embereknek van egy olyan közös tapasztalatunk, amely a világ semmilyen más táján élőknek nincs. A központilag irányított, jellegzetesen top-down masterplanekre támaszkodó városfejlesztés a hiánygazdaságból eredő kivitelezési „jellegzetességekkel” együtt azt eredményezte, hogy egy kazah állampolgár nem érzi magát teljesen idegenül egy magyar városban. A panelházak betonelemei és az odavezető töredezett járdalapok nem sokban különböznek attól, amit otthonról ismer.

A Vladimir Us által bemutatott KIOSZK projekt több szinten is reflektál erre a jelenségre: a magyarul leginkább trafik néven ismert intézmény, bár nem a szocializmus találmánya, annak idején mégis speciális jelentésre tett szert mint a félinformális gazdaság apró erődítménye. A trafik meghatározó térbeli elemmé vált a spontaneitást és szabályozatlanságot egyébként olyannyira nélkülöző vidékeken. A KIOSZK ehhez hasonlóan a közegétől eltérő teret hoz létre, amelyben kétes gazdasági tevékenység helyett kulturális aktivitásra nyílik lehetőség: kiállítások, filmvetítések és beszélgetések folynak a tulajdonképpeni köztér egy tetszőlegesen kiemelt pontján, arra késztetve a látogatókat, hogy gondolják újra a városi térről alkotott fogalmaikat.

Tartalmában szocialista, formájában nemzeti: kioszk Chişinău egyik utcáján
fotó: http://chiosc.oberliht.com

A közös építészeti és kulturális formavilágot mi sem szemlélteti jobban, mint hogy a KIOSZK egy panellakás részletét modellezi, amely a magánélet szabványosított tereként tényleg több tízmillió ember közös élménye. A magánszféra köztérben való megjelenítése valójában egy izgalmas kísérlet, amely a kultúra helyi társadalomban elfoglalt pozícióját hivatott felderíteni. A totalitárius rendszerben az alternatív kultúra ki volt zárva a nyilvános térből, így a privát szférába szorult vissza, megteremtve a lakásszínházak és kiállítások sajátos, a magyar olvasó számára sem ismeretlen műfaját. A közös tapasztalat tehát a fizikai környezeten túl a mindennapi élet gyakorlatában rejlik, a naponta elismételt cselekvésekben, melyeket az uralkodó rendszer logikája alakít, amelyben az egyéni művészi kifejezés a rendszerkritika egyéb formáihoz hasonlóan a konyhába száműzetik, ahol sietve elsuttognak róla pár mondatot cigarettázás közben. A KIOSZK szimbolikus privát tere ezt a gyakorlatot örökíti át az új rendszerbe, sejtetve, hogy a mélyben semmi sem változott: a hatalom, amely az előző rendszerben veszélynek tekintette és korlátozta a kortárs kultúrát, most egyszerűen ignorálja azt.

Szoba kiadó: köztérbe kiállított panellakás
fotó: http://chiosc.oberliht.com

Virágoskerteket a parkolók helyére

A szocialista városok sorsa ugyanis a későbbiekben is közös maradt. A rendszerváltás után kapitalista városokká váltak, ahol a központi állami irányítást felváltotta a piac uralma: a tér minden négyzetcentiméterét profitorientált funkciók foglalták el, jogos vagy jogszerűtlen formában. A szürke és monoton házak közt csillogó homlokzatú szállodák és bevásárlóközpontok emelkedtek, az utcát pedig időről időre beterítették a vadkapitalizmus feketepiaci portékái: a tér színesedett, a köztér pedig észrevétlenül zsugorodott, amíg a lakók azt vették észre, hogy az utolsó pad is elrepedt, ahová joguk lenne leülni.

A közszféra félreállt az útból, és mind a közterek, mint a kultúra kérdését többé-kevésbé a piac láthatatlan kezei közé helyezte. Mindez különösen végzetesnek bizonyult egy olyan térségben, ahol az előző évek a közszféra teljes kontrolljáról és az alternatívák megszüntetéséről szóltak. Ennek megfelelően olyan alulról szerveződő közösségi erő sem maradt, amely képes lenne átvállalni a felelősséget ezen területekért. A közfeladatokat tehát a komoly gazdasági erővel bíró magánszféra vette át, ami az esetek többségében a köz érdekeinek sérüléséhez vezetett: a szépen felújított terek és épületek már nem mindenki számára hozzáférhetőek.

Flower Power
fotó: http://chiosc.oberliht.com

Ilyenkor léphet be a képbe a művész, aki szintén a magánszféra képviselőjeként beavatkozik Az Oberliht csoport projektjei is mind ilyen kísérletek, melyek a feje tetejére állítják a városi teret, hátha így azt lakói is elkezdik másképp látni. Beültetni egy parkolót játékvirágokkal, énekkart szervezni egy üres úszómedencében, egy másikban pedig nézőteret kialakítani szabadtéri filmvetítésekhez; Vladimir Us szerint ezek az akciók nem arra valók, hogy megváltoztassák a világot, hanem hogy felhívják az emberek figyelmét egy problémára, és elindítsák a gondolkodásukat egy új irányban.

Medencekórus
fotó: http://chiosc.oberliht.com

A művészeti projektek a poszt-szocialista tér problémáira adott válaszok egyik leggyakoribb példái. Segítenek a múlt feldolgozásában és a minket körülvevő valóság értelmezésében, ellenreakciók az egymást váltó politikai rendszerek hideg racionalitására.

Legközelebb a lengyelországi Łódź poszt-szocialista tájairól és a helyi kulturális kezdeményezésekről számolunk be.

FELHÍVÁS! Az Oberliht művészeti csoport az Európai Önkéntes Szolgálat program keretében önkénteseket keres a 2013 nyarától kezdődő időszakra!